Van, aki már öt évesen tudja a "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre a választ. Na, én biztos nem ilyen voltam. Sőt, ezen a kérdésen még felnőttként se szeretnék sokat gondolkodni.

​

Sosem értettem: miért kéne választani? Miért furcsa az, aki fizikát és magyart fakultál az érettségi évében? Aki végül műszaki főiskolára jelentkezik, miközben az osztályfőnöke végig a jövőbeli pszichológust látja benne? És miért ne lehetne versenysportolóként komolyan venni a zenetanulást is, és rajzversenyeken indulni?

​

Nekem szerencsém volt, mert a szüleim sosem korlátoztak, legfeljebb megadóan legyintettek, ha valami új dolog felé fordultam… viszonylag gyakran.

​

Annak a megtapasztalása, hogy minden megtanulható, ha nagyon érdekel és kellő energiával vetem bele magam, segített abban, hogy életem során többször is irányt váltsak, és fogjak valami teljesen újba.

​

Munkás életem egy amerikai tanácsadó multinál kezdődött. Máig érzem a hatását, hogy a Big Four egyikénél szocializálódtam a munkára. Az a szervezeti kultúra, amit ott megtapasztalhattam, ma is megállná a helyét bárhol. Toborzóként imádtam az egyetemeket járni és motivációs beszélgetéseket folytatni csillogó szemű jelöltekkel, akikből többnyire csak az hiányzott, hogy felismerjék saját értéküket, majd azt egy interjú során meg is tudják mutatni. Mire HR generalista lettem, arra is rájöttem, hogy jól tudok a nehéznek bélyegzett emberekkel együttműködni. “Suttogóvá” ugyan nem váltam, de ez a képességem ma is gyakran jól jön.

​

Férjhez mentem, szültem két gyereket, és hátországává váltam egy magát nagyvállalkozóvá kinövő férjnek.  Cherchez la femme, hivatásos “második ember” lettem. Ismét olyan helyzetbe kerültem, ahol sok energiát rakhattam bele a körülöttem lévő, számomra sokat jelentő emberek fejlődésébe, kiteljesedésébe.

​

A mindennapokon túl azonban hamarosan újabb kihívás felé kellett néznem, és egy kósza, de annál inspirálóbb ötlettől vezérelve egy barátnőmmel céget alapítottam. Műtétekre hoztunk be angol és ír pácienseket. Nagyon izgalmas volt a magyar egészségügyben praktizáló (férfi) sebészeknek bebizonyítani, hogy két nő tényleg meg tudja valósítani, amit ígér: jelentős forgalomnövekedést a praxisukban.

​

Minden ment, mint a karikacsapás, de pár év után számomra már nem volt érdekes a feladat. A hivatásos segítő pályafutásomat viszont ettől a vállalkozástól számítom, mert a hét év alatt rengeteg időt töltöttem a páciensekkel és családtagjaikkal. Velük voltam félelmeikben, képviseltem őket az orvosok felé és fordítva, gyakorta a feszültség okozta konfliktusokat oldva.

​

Negyven évesen egyedül építkeztem, elköltöztem a gyerekekkel, majd el is váltam, és a barátnőmmel bezártuk a céget is. Mit csinál ilyenkor az ember lánya? Elmegy egyetemre mentálhigiénét tanulni, egy idősotthonba önkéntesként a lakókkal beszélgetni, haldoklók kezét fogni -  hátha ettől jobb kedve lesz, és új célt talál magának… Nos, nekem ez a recept bevált. Szeretett idős barátaimtól alázatot és türelmet tanultam, valamint azt, hogy tényleg csak egy életünk van, és azt nem mindegy, hogyan éljük le. Hálás vagyok a velük töltött időért.

​

Egyik képzés aztán hozta a másikat. Három év után már nem az idősotthonban, hanem személyközpontú csoportokban facilitáltam önkéntesként. Tanulmányaim első napjától vannak egyéni klienseim. Hamar megtapasztaltam, hogy legjobban azokkal működöm, akiket a jelenük és a jövőjük érdekel, és nem a múltjukat akarják feldolgozni. 

​

Éppen ezért vettem az irányt a coaching felé. Bár én magam erősen megoldás- és jövő fókuszú vagyok, a klienseimmel való beszélgetés során törekszem leginkább az 'itt és most' -tal foglalkozni, az önreflexiót, az érzelmi tudatosságot növelni, a jelenlétet erősíteni. 

​

Nagyon szeretek mindenféle méretű szervezeteknél dolgozni. Kicsiknél azért, mert ott akár egy ember változása szervezeti szintű változásokat tud elindítani, nagyoknál pedig azért, mert érdekes számomra egy nagy szervezet sajátos 'szövetét' belülről látni, ami különböző irányokból nézve mindig más-más színét mutatja. 

​

Manapság leginkább a csapatfejlesztés, azaz külföldiül a 'team coaching' témája foglalkoztat. Nagy kihívás, nagyon komoly jelenlétet és figyelmet, sok-sok spontaneitást követelő szabadfogású műfaj ez, ami még itthon nagyon újnak számít, éppen ezért kevesen ismerik. Mert ez nem tréning, nem workshop, hanem... team coaching :-) Óriási javulást tud hozni egy-egy csapaton belül a kommunikációban, az együttműködésben, a konfliktuskezelésben és a kihívásokkal való megküzdésben. ​

​

Igyekszem minél jobban megismerni a magyarországi kkv-k, családi vállalkozások és non-profit szervezetek helyzetét, megismerni a kihívásaikat és személyes kapcsolatokat építeni, hogy szakmai partnereimmel a team coaching eszközével megoldást tudjunk nyújtani szervezeti problémáikra és erősíteni tudjuk a helyzetüket a piacon.